Magyar Wobblerfaragó Mesterek VI. rész – Szaniszló Zsolt

Magyar Wobbler Svédországból. A piros pöttyös az igazi. Szano szlájdere.  Folytassam? Jó, nem fogom, bár mikor elkap a gépszíj, nehezemre esik abbahagyni  az ötletelést, ezúttal bugyuta bejegyzéscímekről…. Őszinte leszek, itt hever előttem, az íróasztalon a Szanotól kapott dzsörk és állandóan eltereli a figyelmem. Csak azt veszem észre, hogy megint gondolkodok, új csalikról, új blogbejegyzésekről, meg úgy általában mindenről. Pedig most fontos dolgom lenne, végre rászántam magam a Wobblerfaragó Mesterek Aktuális részének bepötyögésére. Még őszintébb leszek! Az aktuális nem a legjobb jelző ide, mert valójában 5 rész van függőben, ki tudja mióta… elfoglalt vagyok na, meg lusta is egy kicsit…

dsc_0164

 

dsc_0170

Ha kigyönyörködtétek magatokat a címlapfotóban, pontosabban a címlapfotón szereplő rángatós-csaliban, akkor rá is térhetünk az érdemi tartalomra. Mielőtt ezt megtennénk, fel kell hívnom valamire a figyelmeteket: Rendhagyó Rész következik! Egy olyan bejegyzés, amiben a Mester folyamatosan szabadkozni fog, hogy ő még kezdő, meg ügyetlen, meg így, meg úgy… de ne higgyetek neki. Gyorsan meg is magyarázom, hogy miért.

Egyre többen lépnek rá a csalikészítés olykor igencsak rögös útjára, és ezzel párhuzamosan sajnos egyre kevesebb energia befektetésével akarnak, egyre gyorsabban eljutni arra a szintre, amin a lassan veteránnak számító, akár egy évtizede, vagy még régebben faragó Mesterek művelnek. Vannak páran – akik Isteni tehetséggel és szorgalommal megáldva – megdöbbentően gyorsan érnek fel a wobblerfaragás csúcsára, de a többség inkább csak türelmetlen. Ráadásul egy dolgot felejtenek el, szándékosan hibázni és a hibáikból tanulni. A wobblerfaragás nem csak egy tudomány, művészet is. Azt pedig nem lehet pusztán mások tapasztalataira támaszkodva művelni, oda kell állni a vászon elé és össze kell szépen maszatolni azt, meg magunkat is.

Uhhh – látszik, hogy késő van, de akkor sem nyomkodom meg a visszaűr gombot. Ennél körülményesebben úgyse tudnám körülírni Szano munkásságát. Viszont, ha mindössze két szóval kellene jellemeznem csalikészítő tudományát, akkor sem lennék gondban:

Tudatos

Tájékozott

A tudatosságot nem magyarázom, arra ott a bemutatkozó rész. A felkészütet sem kellene, de hátha valaki nem találkozott volna a különböző fórumokon fellelhető hozzászólásaival. Nem sok olyan wobblerfaragót ismerek, aki ennyire olvasott lenne a témában. Olyat meg egyet se, aki a Svéd iskolából ennyire up-to-date. És ami még ezeknél is fontosabb, ezt nem rest másokkal is megosztani. Szóval, mint jó példa, Ő is méltán kerül be az általam önkényesen kinevezett Wobblerfaragó Mesterek sorába….

dsc_0168

A bemutatkozó részt ezúttal is szét fogom trollkodni, talán jobban, mint valaha, szóval ami nem dőlt betűvel van írva, az az én agyszüleményem.

„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehetek a Zoli által szerkesztett sorozatnak. Nagy megtiszteltetés ez számomra. Hisz, bár nem most kezdtem a műcsali készítést, igazándiból még csak most bontogatom a szárnyaimat.

 Szaniszló Zsoltnak hívnak, és kb. öt éves korom óta horgászom. Valahogy mindig is a ragadozó halak felé vonzódtam. Már gyerek fejjel is a sügereket hajkurásztam egy kis nádbottal a csónakok, stégek között, javarészt még csak csalihallal. Néha becsúszott egy kisebb csuka, egy-egy süllő, de mindig a csuka volt a nagy kedvenc. Tizenéves fejjel bár még mindig élő hallal horgásztam rájuk, már néha napján pergettem is. A körforgó volt a sláger. Érdekes, hogy ekkortájt a támolygót teljesen haszontalannak tartottam, később meg az lett az egyik kedvenc csalim. Az igazság az, hogy nem igazán tudtam még használni a támolygót.

Ekkor született meg életem első saját kezűleg készített műcsalija, és egyben idáig az utolsó felszíni is. Egy propbait. Az Esox magazinban volt egy felszíni csalikat bemutató cikk, és valahogy megtetszett ez a csali. Természetesen fogalmam se volt, hogy mire lehetne használni, hisz teljesen tapasztalatlan és tudatlan voltam pergetés terén. A csali egy műhab testű úszóból készült, gemkapocs drótozással, és egy műanyag lapból hajtogattam a propellert. Ahhoz képest, hogy teljesen kezdetleges volt, a propeller szépen forgott, szép bugyogó hangot adva. Sajnos a csukák hamar leamortizálták a hab testet, főleg, hogy felület kezelést semmit nem kapott.

Utána szerintem még született pár műcsali tákolmány, de jelentős előrelépés nem történt. Azt tudni kell rólam, hogy inkább vagyok lelkes, mint ügyes. Így elég későn jött el nálam a már vállalható kategória. Ezután hosszú szünet következett, mind a műcsali készítésben, mind a horgászatban. Elérkezett a tinédzser kor.

Kb. 22 évesen kezdtem teljes energiával a pergetés felé fordulni, annyira, hogy teljesen felhagytam az élőcsalis horgászattal. Azt hozzá kell tenni, hogy idáig szerintem nem fogtam másfelesnél nagyobb halat, se pergetve, se élőhallal. Szóval több energiát fektettem a pergetésre, ezen belül is a csukapergetésbe. Megtanultam használni a támolygót. A kitartásom meghozta gyümölcsét, szépen nőtt az átlagméret és a darabszám is. A sikerélmények persze újból felkeltették a barkácsolás iránti vágyamat, így kalapáltam magamnak kanalakat, amikkel ugyanúgy eredményes voltam.

Ekkor kezdtem el alaposabban figyelni a csali mozgását. Melyik trükkre, hogy reagál, és melyik az, amit szerintem a csukák is díjaznak. Próbáltam olyan kanalakat készíteni, amik az általam elképzelt mozgást tudják. A mai napig így készítem a csalijaimat, horgászat közben jön az ötlet, hogy az adott szituációhoz, mi lenne a legalkalmasabb, mind méret, mozgás, vagy alkalmazhatóság területén. Van, hogy egy adott gyári vagy más csalikészítő termékével nem vagyok teljesen elégedett. Attól függetlenül, hogy nagyon jó és eredményes csalik, én valahogy még beletennék egy kis pluszt. Vagy csak megtetszik egy adott csali, és próbálom a mozgását és a használhatóságát lemásolni. Persze gondosan ügyelve arra, hogy a lehetőség szerint a lehető legnagyobb mértékben különbözzön az eredetitől. Persze lassan egyre nehezebb egyedi formával kijönni a műcsalik tengerében, de fontosnak tartom a lehető legtöbb egyéniséget belevinni egy csaliba, már amennyire a lehetőségeink engedik.

Talán, ha már egy csali születésénél tartunk, akkor illik megemlíteni, hogy mit tartok én igazi csalikészítésnek, vagyis mitől tud jobb lenni egy kézműves csali egy gyárinál, és mit tartok a legfontosabbnak. A legfontosabb, hogy mindig olyan halfajra készítsünk csalit, aminek a fogásában rutinosak vagyunk, és pontosan tudjuk, hogy melyik az a csali, ami működni fog, így biztos, hogy eredményes csalikat tudunk készíteni. Ha kellő rutinunk van, akkor elő tudunk állni új egyedi modellekkel is, olyanokkal, amikkel eddig nem horgásztunk, hisz pontosan tudni fogjuk, hogy mi az a kicsi plusz, ami hiányzik az eredményes horgászathoz. Ez alapján el fogjuk tudni készíteni a csalijainkat. Megfordítva a dolgot, én például elég ügyetlen vagyok a süllőpergetésben, még a mindenki álltal dícsért ssr-el is képtelen vagyok süllőt fogni, így valószínű, hogy nem is tudnék jó süllős csalit készíteni. Fogalmam sincs, hogy mi lenne az az igazán jó mozgás, amit a süllők is díjaznának. Attól függetlenül, hogy valószínűleg le tudnám utánozni egy ssr mozgását, de nem tudnék belerakni semmi pluszt. Így neki se állok.”

Hungarianwobblers: Érdekes meglátás, amivel egyet is értek, meg nem is! Jó, hogy egy olyan halfajra fókuszálunk, amit ismerünk, mert a legjobb csalik általában tényleg gondolkodás után születnek. Viszont én hiszek a véletlenekben is. De szerencsére, Szano sem állt meg a csukawobblereknél. J

„Talán idekínánkozik az “eper” wobim története is. Aminek az ötlete szintén a vízparton született, a szituáció szülte a csalit. Történt ugyanis, hogy domikra vadászva egy nagy amur rajba botlottunk, amik a szemközti vízre hajló fa lombja alatt várakoztak. Elsőre nem tudtuk mire vélni a dolgot, de rövid várakozás után, mikor az első eperszem beleesett a fáról a vízbe, rájöttünk, hogy ők bizony a vízbe hulló eperszemekre várnak. Haver nagy nehezen, többszöri próbálkozásra ki is szedett beesőre egy hatos formát. Egy sima Salmo Hornetet dobott közéjük. Már akkor láttam, hogy kell valami jobban dobható, egyrészt mert az amurok mérete indokolta a vastagabb fonott zsínórt, másrészt mert nagyon pontosan kellett a fa alá dobni. Így sebtében megszületett az “eper” wobi, ami csak kapott egy gyors festést, némi lakkot, vagy még azt se, aztán irány a víz. Az eperre hasonlított a legkevésbé, de jól dobhatót volt, nagyot csobbant, és működött. Egyik amur jött a másik után, néha egy-két domi vagy jász kíséretében.”

15087054_1656729257686798_2025829659_n

15086889_1656729014353489_878948893_n

Hungarianwobblers: erről beszélek. Ronda és finom. Ez a lépés minden wobblerfaragó fejlődéséhez fontos.

„Visszatérve rám, az újabb áttörés a csalikészítésben az után következett, hogy engem is beszippantott az internet világa. A haldorádó fórumán szívtam magamba a domipergetésről szóló élménybeszámolókat, és azt a lelkesedést, ahogy a wobblereket készítették. Teljesen magával ragadott, attól függetlenül, hogy se wobit nem csináltam még, se domira nem pergettem még.”

Hungarianwobblers: én a Mester helyében a proppert, a tákolmányokat is felvállalnám wobblernek. Nem beszélve az eperwobiról, bár az lehet, hogy későbbi sztori. 🙂

„A lelkesedést tett követte, így elkészültek az első darabok. És rögtön az elsővel halat fogtam, pedig az nagyon ronda volt, csúnya festés, rücskös gyanta. A gyantát nem tudtam kellőképp elteríteni, sőt már akkor elkezdett kötni, mikor még neki se álltam. Az elsők parafából készültek és sprayvel fújtam őket. Majd mivel a gyantázás nem ment, így áttértem a lakkba mártásra. Ezek a csalik teljesen sablon nélkül készültek, minden felrajzolás nélkül, olyan lett amilyent épp ott hirtelen helyben kifaragtam. Ráadásul nyelvnek is a vékonyabb pet palackból vágtam formákat. A mai napig csodálom, hogy hogy tudtam én ezt normálisan rögzíteni. De ettól függetlenül, hogy ezek még mindig kezdetleges csalik voltak, egy ilyennek köszönhetem az egyéni domi rekordomat a maga kerek 50 centijével, faroktőig mérve. A mai napig őrzöm a csalit”


15086978_1656729731020084_1704911217_n

15139238_1656729454353445_618286644_n

„ A parafa után áttértem az abachira, majd a sprayről az airbrushra, és a külföldi oldalakat nézegetve, rátaláltam az envirotexre, ami pont nekem való. Hosszú kötési idő, így hosszan tudok piszmogni vele. Elsőre általában úgyse sikerült normálisan lekennem a csalikat. Mivel ehhez szükségem volt egy forgatóra, így összetákoltam egyet. Ez jól kidomborítja a barkácstehetségem, ami nincs.”

15134170_1656728751020182_1222308198_o

Hungarianwobblers: Ez tényleg elég kókány, de kié nem az 😛

„Így már valamivel jobban ment a gyantázás és egyre vállalhatóbbak lettek a csalik.Természetesen a jótól még messze voltak.  Közben egyre jobban belemélyedtem a balinpergetésbe, és mivel a slider vált a kedvenc balinos csalimmá, így adott volt, hogy készítsek egy saját jerket is. Szerintem lassan nincs olyan hazai készítő, aki ilyen, vagy olyan formában ne készített volna valamilyen slider klónt. Meg kell adni, hogy jó csali.”

Hungarianwobblers: Én is sokáig lázadtam ellene, vertem a mellem, hogy az én Sliderem nem az a Slider, de be kell látnom és látnia mindenkinek, hogy egy alapforma lenyúlása nem akkora bűn. Az ötletet tovább kell fejleszteni, csiszolgatni es ha nem hamisítani akarunk, akkor ezzel nincs gond. csak azért írom le megint, mert érzékeny egy téma ez…

„Első körben abachiból készítettem, és az első példány mozgásával nem voltam elégedett, túl lomhának találtam, bár azért azzal is fogtam balint. Másodjára már jobban eltaláltam az ólmozást.

15102183_1656729827686741_650345315_o

Próbáltam minnél jobban a gyári ólmozást követni, de már az első körben láttam, hogy ezt alulról fúrva nem fogom tudni megoldani, így először próbáltam ki a két félből történő fahal készítést, és az ólomhelyét úgy martam ki a két félbe, majd ragasztottam össze őket. Ha, jól emlékszem a Zolinál lévő fóliás példány az utolsó ilyen fák egyike. Ráadásul fóliás. Ezekből nem sok készült, mert a fóliázás valahogy nem az én esetem, a másik meg, hogy továbbra is túl macerásnak találtam kb. fél centisre elszeletelni az abachit, majd ezt sikba csiszolni, és utána mindkét félbe belemarni pontosan az ólomhelyét. És még csak utána jött a formára csiszolás. Pepecs munka volt. Így gondoltam egy merészet, és kipróbáltam a műanyagöntést. Mert  itt elvileg rögtön az elején az öntőformába tudom helyezni az ólmot és ha mindent jól csináltam, akkor öntés után már csak festeni és lakkozni kell.”

15133918_1656727977686926_924063430_o

Hungarianwobblers: Az én flottámban a legalsó vagy a legalsóra megtévesztésig hasonló példány úszkál, az lenne az? 🙂

„Az utolsó fa jerkem lett a mesterdarab és elkezdődött a műanyagöntés. Pár domis csalit is megpróbáltam önteni, de az zsákutca volt. Az alacsony felhajtóerejű műanyag nem igazán alkalmas kisebb wobblerek készítésére. Konkrétan már a rárakott horgoktól süllyedt az, aminek úsznia kellett volna. Így hanyagoltam ezt a részét.

15101833_1656728094353581_1280735177_o

Közben beszereztem egy kezdetleges airbrusht, és próbálkoztam némi maszatolással. Nem olyan egyszerű az airbrush normális kezelése, a mai napig vannak gondjaim, és még nagyon messze vagyok a helyes használatától. De, gyakorlok, gyakorlok és gyakorlok. Amúgy érdemes egy sima lapon gyakorolni, pontokat, vonalakat fújni. Gyakorolni, hogy minden oda és úgy menjen ahogy szeretnénk.

Meghálálja”

15145049_1656727274353663_741115229_o

Hungarianwobblers: Valóban, egész pofás darab ez is!

„Szinte alig, hogy elkezdtem használni az airbrusht és csaliöntést, talán 6-8 csali, ha öntöttem, újabb változás állt be életembe. Költözés Svédországba. Természetesen itt is folytatni szerettem volna a csali készítést, de az élet koránt se ilyen egyszerű. Eltelt vagy két év, mire újból bele tudtam vágni. De most teljes gőzzel. Ez a két év se telt el azért eseménytelenül, mert elkezdtem figyelni a svéd csalikészítőket. Félelmetes, hogy mit művelnek. Nagyon sok ötletet lehet tőlük meríteni. Folyamatosan jön az inspiráció, motiváció, hogy minél jobb minőségben és minél izgalmasabb színekben csináljam a csalikat. 

Mivel itt újból a csuka lett a fő hal, így azt is célzom meg leginkább a csalijaimmal. A kis jerk mellé megszületett a nagy testvér. Mert az esetek nagy többségében túl kicsinek találok csukázni egy 7-8cm-es jerket. A darabosabb példányok ritkán mozdulnak rá. Nem volt épp egyszerű, a nagy elkészítése se.  Mivel először fából szerettem volna, így a formát tölgyből vágtam ki. De, aztán megszűnt a hozzáférésem a műhelyhez, így kénytelen voltam kézzel legömbölyíteni, készre csiszolni. Nem igazán ment egyik percről a másikra, ha lassan is, de megszületett a mesterdarab. Majd újból jött az öntés, a kicsi forma mellé most már készült nagy is. Kicsit másképp, mert itt már nem átmenő drótozás van, hanem szemes csavar, így az ólmozás is egy kicsit másképp került beépítésre. Tehát itt tartok most. Az utolsó csalijaimmal már úgy ahogy elégedett vagyok. De, még mindig túl sok hibát követek el. Bár javarészt megtanultam kijavítani őket, van, hogy a festésbe javítok bele, vagy törlőm le teljesen, van, hogy egy megfolyást tüntetek el. De, arra is volt példa, hogy az egész friss gyantát le kellett törölnöm és kezdeni újból. Ezen van mit még fejlődnöm, hogy kevesebb hibával és biztosabb kézzel dolgozzak. Eddig még egyik csalim se volt teljesen hibamentes, de dolgozom az ügyön.

 15152314_1656727761020281_1373977863_o

A távlati tervekben szerepel még más csukás csalik készítése is. Valószínűleg lesz majd egy mélyretörő wobbler, ami leszalad úgy 5-6m-re, vagy mélyebbre. Ezen kívül, tervben van valami olyan csali is, amivel 10m mélyen is effektíven tudok horgászni. Ez lehet, hogy valamilyen vertikális lesz, még nem tudom pontosan, Sok terv van fejemben, még kérdés, hogy mi lesz belőlük. Az biztos, hogy készítek pár 7 cm-es wobblert pisztrángozni, mert a csukázás mellett, most az a másik célhal. És nem használhatom állandóan Gombár Peti csalijait pisztrángozni. Kicsit más jellegű csalit akarok, mint az övé. Bár, szerintem ő pontosan tudja, hogy épp min töröm a fejem, és lehet, hogy beelőz. 🙂

Mint írtam, most van bőven rálátásom a kinti csalikészítésre is, és egészen más cipőben járnak, mint mi itthoni készítők. És ha jól figyelemmel kísérjük a külföldi csalikészítőket, akkor láthatjuk, hogy ők járnak a nagy gyári márkák előtt, a nagy gyárak másolják a csalikészítőket. Itthon ez sajnos inkább fordítva van, és mi másoljuk a gyáriakat. Azért már itthon is vannak biztató jelek, leginkább a domis csaliknál. Sokáig szinte elérhetetlen volt a jó domis wobbler, így rákényszerült az ember a készítésre. Ez is azt igazolja, hogy a jó csali a vízparton születik és nem az íróasztalnál.

Bőven van még mit behoznunk, de sohase késő. A szembe tűnő, hogy talán ők jobban összetartanak, próbálják segíteni egymást, megosztják a tapasztalatokat. Nem igazán konkuránciaként tekintenek egymásra. Ezen kívül rendszeresen részt vesznek a nagy kiállításokon, megbecsült tagjai a horgásztársadalomnak és a nagyobb boltok és gyártok is figyelemmel kísérik a munkáikat. Olyannyira, hogy az ügyesebbje már jelen van a horgászboltok polcain, vagy valamelyik nagyobb gyártó adja ki a termékeit. Most a svédeknél a gumiöntés nagyon populáris, ezt egyelőre hanyagolom, mert így is szét tudom cseszni a konyhámat, hátha még gumit is öntenék. 🙂 Azt hozzá kell tenni, hogy szinte mindent meg tudnak venni helyben, ami a csalikészítéshez kell, nem igazán szorulnak külföldi rendelésekre.

Szerencsére azért már a hazai készítők körében is látni előrelépést, és próbálnak elszakadni az otthon megszokott vonaltól. Mert sajnos még mindig megfigyelhető, hogy kissé a Rapala és japán csalik bűvöletében élünk, ezt megspékelve némi lengyel vonallal. Pedig érdemes másfelé is tekintgetni, például az oroszok is nagyszerű ul csalikat csinálnak, a skandinávok meg gyönyörű festéseket. Ötletet lehet lesni bárhonnét, hogy hogyan tudjuk egy már-már megszokott formát, színt még jobban feldobni, hogy ne váljon annyira unalmassá. Vagy akár több “stílust” is összegyúrni, hogy a nekünk legjobban tetsző technikákkal dolgozzunk, próbálva minél több egyéniséget belevinni.

Összeszedve a legfontosabb dolgok, hogy olyan csalit készítsünk, amivel rendszeresen horgászunk, így tudjuk minél jobban tökéletesíteni. Bár lehet egyszerű, és olcsó anyagokkal is dolgozni, de, ha minél jobban el akarunk mélyedni a csalikészítésbe, akkor bizony előbb, utóbb kell a minőségi szerszám és alapanyag, hogy minél jobb minőségben készíthessünk csalikat. Ehhez hozzátartozik a sok gyakorlás, valakinek kevesebbet kell, nekem többet. És nem utolsó sorban az inspiráció gyűjtése, és itt ne a gyári csalikat kövessük figyelemmel, persze azért azokon is tartsuk a szemünket, hanem inkább a többi csalikészítőtől lessük el az ötleteket, praktikákat. Ügyelve arra, hogy azért a csalijaink a saját egyéniségünket tükrözzék.”

+ 1 műhelytitok, ezúttal wobbleröntőknek:

„Hogy jó alaposan össze tudjuk keverni a gyantát a mikroballonokkal, érdemesebb először a két komponenshez külön-külön hozzákeverni a ballonokat és csak utána összekeverni a két részt. Míg nem indult be a reakció a két anyag között sokkal könnyebb és egyúttal alaposabb is lesz az összekeverés.”

A műhelytitokhoz szorosan kapcsolódik a következő kép, amire csak annyit mondok, tipikus magyar módszer (a jó értelemben).

15152292_1656727934353597_910473174_o

Ez viszont szemtelenül profi! Vagy ne erőltessem a szóvicceket, mert a végén Maksa Zoltánná változok. Ha jobban megnézem most így leírva, nem is különbözik túlságosan a nevünk….

15152457_1656727844353606_2122331302_o

És végül a Mester egyik Múzsájával.

15145103_1656730234353367_593574002_o

Végül a nyálcsorgatáshoz jöjjön egy hatalmas linkgyűjtemény a Svéd Wobblerfaragó és Gumiformáló Mesterekhez! Azt hiszem a közelgő téli napokra ennél több motiváció hirtelen nem is kell…

Hungarianwobblers: “… illetve majd pár linket adj már a szerinted legjobb svéd wobblerkészítőkhöz, azt betenném a végére”

Szano: “Instagram címet is küldhetek?”

Hungarianwobblers: “Persze”

Szano: “Kicsit nehéz összeírni a svéd készítőket, mert sokan vannak. A legismertebbek persze a wolfcreek és a svartzonker.”

https://www.instagram.com/wolfcreeklures/

https://www.instagram.com/svartzonker/

“Bár a Svartzonker már ritkán csinál handmade csalit. A gumi készítők közül talán a legismertebb az Eastfield lures. Az egyik modelljük már Kínában készül, mert nem győzik kézzel nagy példányszámban tolni. És időnként csinálnak azért fából is csalikat.”

https://www.instagram.com/eastfieldlures/

“A többi ügyes gumikészítő:”

https://www.instagram.com/olalures/

https://www.instagram.com/bjorn_nettel/

https://www.instagram.com/piggking/

https://www.instagram.com/loobilures/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s