Fachs Tamás: A vergődő veréb

Zoli tavaly megkért, hogy írjak egy rövid szösszenetet a “Silent Pop” (aka banánpopper) fantázianévvel ellátott alkotásáról, ha már olyan irgalmatlanul adta a halat. Ennek két dolog miatt is örültem: egyrészt mert Zoli megkért, hogy írjak az alkotásáról, másrészt már több mint két éve nem sikerült kiizzadnom semmiféle irományt, pedig tervbe volt véve több is. Na, most aztán végre kénytelen leszek kiírni magamból valamit.

A szóban forgó kis popper történetét itt, itt és itt találjátok, ezzel kapcsolatban felesleges lenne új sorokat nyitnom. Az én történetemet a kis popperrel kapcsolatban pedig megpróbálom tömören összefoglalni: Nagyjából három éve jutottam hozzá, és bár fogtam vele egy-két balint, az első pár próbálkozás alkalmával nem igazán éreztem rá, így hosszabb időre parkolópályára került. Aztán egyszer csak egy új pálya és szituáció alkalmával bizakodva emeltem ki a csalisdobozból, és innentől fogva én és az apró kis popper elválaszthatatlan pajtások lettünk, mígnem egy júliusi, aranyló napsugarak ébredő fényében tündöklő, sirálykiáltástól rezonáló csodálatos hajnalon, lezárt felkapókarral kegyetlenül oda nem csaptam a dunai kövekhez. Ami ezután történt az csak halványan él az emlékeimben, de a rémülettől ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kezdtem küldözgeti Zolinak:

“Nagy gáz van Zoli, odavertem a banánpoppert a kőhöz!”

“Van másik? Most kell!”

“Nagy szarban vagyok, eddig csak ezt a felszínit ette a balin a Dunán!”

Zoli pár kacagó hangulatjel kíséretében annyit írt vissza, hogy nyugdíjazzam. Persze neki könnyű, ha agyoncsapja az egyiket, csinál két másikat… Na, de térjünk vissza a bevezetőben leírt “nem igazán éreztem rá” állításomhoz, hiszen az olvasó jogosan tette, vagy teszi fel most a kérdést utólag: miért nem éreztél rá és mire is kellett volna ráérezni? Nem éreztem rá, mert ez a csali rendkívül könnyű súlya miatt (4g) viszonylag rosszul do;bható, én pedig sok olyan helyzetbe kerültem az utóbbi 2-3 évben, amikor a hosszú dobás volt a kulcs. Legalábbis úgy gondoltam. Valamiért elkezdtem betegesen ragaszkodni a “minél messzebb vagyok a haltól, annál nagyobb eséllyel fogom meg” elmélethez, de be kellett látnom, hogy ezzel csak beszűkítem a saját lehetőségeimet. Szerencsére tavaly tudatosan belekényszerítettem magam pár olyan szituációba, ahol képletesen szólva a balinok szájába kellett gyalogolni. Na, erre kellett igazából ráérezni. Mert ezekben a helyzetekben ez az apró kis popper verhetetlennek bizonyult. Mielőtt tényleges példákkal szemléltetném, hogy miről is van itt szó, röviden szeretnék kitérni a nálam bevált vezetési technikára.

 

Ahogy az a nevéből is kiderül, ez nem egy öblös hangú határozott popper, hanem egy csendes kis csali, amit szerintem akkor vezetsz jól, ha úgy vergődik a felszínen, mint veréb az ablaküvegen. Egyébként Zoli elmondása alapján így is lett kitalálva, hogy fröcsögjön és spriccelje a vizet, a hang egyáltalán nem volt szempont. És valóban, ennek a csalinak a fröcskölésben és a kiszámíthatatlan vergődésben rejlik az ereje. Én általában gyorsan kihozom belőle az állatot, aztán rövid időre megállítom: Fröccs-fröccs-fröccs. STOP. Fröccs-fröccs-fröccs. STOP. A szünetek hosszán, illetve az idegbajos állapot intenzitásán persze nem csak lehet, hanem kell is a körülményeknek megfelelően változtatni. Ha pukkan egyet közben, akkor örüljünk neki, ha nem, akkor ügyet se vessünk rá. Az éhes balin úgyis le fogja verni. Persze vannak, akik másképpen vezetik, és úgy is fognak vele szépen, sőt. Azt is biztosan tudom, hogy egyesek nálam sokkal sikeresebben használták ezt a csalit az elmúlt években, szóval ez csak az én nézőpontom, senki se vegye készpénznek. Nyugodtan lehet vele kísérletezgetni, törekedni a saját stílusra. Rá kell érezni, mint kezdő konteós a szeretetgömböcskékre, és biztosan adni fogja a halat.

No de akkor fussunk is bele a nosztalgiázásba, hadd idézzek fel pár meghatározó élményt. Ha emlékeim nem csalnak, éppen az RSD egyik öblében próbáltam megfejteni az amúgy elég gyatrának tűnő horgásznapot, amikor a kis poppernek először sikerült egyértelműen felhívnia magára a figyelmet. A balinok a parttól úgy 5 méterre cirkáltak, ezért kifejezetten óvatosan, lopakodó üzemmódban kellett megdobni őket, a nagyobb csobbanásokra pedig eleve megriadtak, szóval könnyű kis csali kellett. Nem voltak ugyan nagyok, olyan méret körüliek, de kíváncsian kóstolgatták a felszínit. Ami fura volt, hogy a wtd-khez aznap gyakorlatilag hozzá sem nyúltak. Fogtam ugyan egy vagy két darabot kabócával, viszont a banánpopper volt az egyetlen csali, ami nem csak következetesen adta a halat, hanem a  végén még egy szép, 60+-os balinnal fel is tette az i-re a pontot. A recept ugyanaz volt, amit már a bevezetőben is ecseteltem: apró, gyors és határozott rántásokkal alkalmaztam a “vergődő veréb” technikát. Egyébként csak érdekesség képpen leírom, hogy másnap reggel ugyanitt két balint fogtam, mindkettőt wtd-vel… Ennyit arról, hogy a körülmények mennyire befolyásolják az egyes csalik hatékonyságát egy adott vízterületen.

Egy másik hasonló esetre a Balatonon került sor, amikor is Feri barátommal vízfelszínig érő hinármezőben gázoltunk, és a nyílt víz, ill. a part felőli oldalán portyázó balinokat próbáltuk levadászni. Itt egyáltalán nem jelentett semmit a dobástáv, hiszen a hínármező szélére, vagy attól pár méterre kellett juttatni a csalit, távolabbi dobásoknál amúgy is elakadt volna valahol (mivel jellemzően a hínárfoltok középvonalán álltunk). Ami viszont még inkább kiemelte ezt a poppert a többi csali közül, az a könnyű súlya. Gyönyörűen át lehetett ugratni vele egy-egy felszínen lebegő hínárdarabkán, továbbá a salátaerdő közötti kis lyukakba bejuttatva apró rántásokkal szépen meg lehetett rezegtetni vele a vizet. Erre egy wtd vagy egy nehezebb popper kevésbé volt képes, hiszen ha kettőt rántottam rajta már bele is húztam a növényzetbe. 

Az egyik balin a hinármező nyílt víz felé eső szélétől pár méterre mutatta magát. Egyértelműen Ferié volt, mert ő közelítette meg előbb a halat dobástávra. Én halál nyugalomban lopakodtam utána, kapocsban a kis popperrel. Itt már összeállt a fejemben a terv: ha Feri kudarcot vall, akkor dobni fogok 😀 Szerencsére valami gyári rohamosztagos csaliszörnyet küldött a csatatérre, amire az itteni balinok elég furán néztek, úgyhogy pár dobást követően “ha rabol a balin nincs barátság” jeligére gátlástalanul befurakodtam Feri mellé, és egy határozott mozdulattal útjára engedtem a kis “csendes gyilkost”. Mondanom sem kell, hogy kőkeményen letörölte a szóban forgó balin. Na, Ferinek sem kellett több, ő is váltott egy hasonló karakterű csalira (hangsúlyozom, hogy hasonló, nem ugyanolyan :)), és pikk-pakk meg is fogta a maga feszíni balinját. Sajnos a legkomolyabb banánpopperes halam ezen a pályán berohant a susnyásba mint egy tehervonat, és mire utána indultam, álló helyzetben a fejét rázva kihajlította a horgot. Utólag törtem a fejem, hogy hol rontottam el, de rájöttem, hogy igazából pislogni se volt időm. Komoly hal volt, van ilyen. Összességében nem volt egy egyszerű helyzet, de ennek a csalinak köszönhetően sikerült “feltörni a kódot”.

A harmadik emlékezetes “találkozásra” az élő Dunán került sor. Egy szigetspicc ráfolyásában próbáltam átverni egy sóderlakó balint, aki nem igazán akarta benyelni a wtd-t (igen, már megint ezek a fránya wtd-k, a tavalyi év nálam nem róluk szólt). Egyszer odaütött ugyan, de aztán a többit nagy ívben letojta. Kabócát is dobtam neki, amin valószínűleg egy jót kuncogott a víz alatt. Itt már céltudatosan raktam fel a banánpoppert, mondván egy ilyen helyzetben majd a “vergődő veréb” kihozza belőle az állatot. És nem tévedtem. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor biztosan tudtam, hogy egy kivételes felszíni csalit hanyagoltam az elmúlt években. Nagyon nagy kár lett volna parkolópályán hagyni.

Azóta persze sokszor bizonyított már, és kétségem sincs a felől, hogy bőven fog még idén is bizonyítani. Zolinak már elmondtam, hogy mi az, amit nem szeretek ebben a csaliban: a könnyű súlya miatt csak relatíve rövid távon használható. Ő erre mindig annyit mondott, hogy ha nehezebb lenne, az már más csali lenne. És azt kell, hogy mondjam, ebben teljes mértékben igazat adok neki. Ez a popper úgy tökéletes ahogy van, csak gratulálni tudok hozzá!

Ui.: a napokban volt szerencsém beszerezni egy fehér színűt is, hiszen eddig csak hagyományos ezüst szín volt a készletemben. Mondanám, hogy már nagyon várja az első balinját, de másfél nap elteltével már meg is fogta… Ráadásul egy olyan pályán, ahol nem lehet akármivel halat ütni, gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy ne dobná valaki a helyet. 

Egy kicsit különleges darab lett, ugyanis a fehér Silent Popokat Zoli pink szemekkel készíti. Amikor írtam neki, hogy szeretnék egy fehéret, mondta, hogy kifogyott a pink szem, ezért most más színeket gyártott, de félreteszi nekem az utolsó két pink szemet. Mondtam, hogy nem feltétlenül ragaszkodom hozzá. Jó, akkor watermelon lesz. Erre én annyit reagáltam, hogy vagy kék, vagy semmilyen! Hogy a kék szem mennyivel drágább, azt kérdezzétek meg Zolitól 🙂

https://youtu.be/Ade7XzQnu8o?t=36

 

Fotó és szöveg: Fachs Tamás

2 hozzászólás

  1. Nem tudom minek van a Tomi fején a kamera, ha a Charlie Firpóval szopat! 😛

    Én először minden bejegyzést végigpörgetek, ahogy az újságokat is szoktam és megörültem, hogy egy jó kis akciódús balinos videó zárja majd az olvasást. Erre tessék! 😀 😀 😀

    • Hat mar en sem tudom minek volt a fejemen, mert fogalmam sincs hol vannak a felvetelek. De lehet be se volt kapcsolva 😀 a lenyeg hogy te legalabb fotoztal 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s